Hír

ELINDUL AZ IFJÚSÁG KÖRÚT FELÚJÍTÁSA!

Az Útkezelő Szervezet költségvetésében szerepel idén az Ifjúság körút burkolat felújítása a Tihanyi Árpád út és Kodály Zoltán út között. A burkolat felújítás össze van hangolva a közmű szolgáltatókkal is, így elsőként a vezetékek felújításáé a főszerep.

Elsőként a Győrszol kezdte meg munkáját az Ifjúság körúton a Tihanyi Árpád úti csomópontnál, ahol a hőtáv-vezeték cseréjét végzik.

Júliusban az Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. végez gázvezeték-gerinc cserét az érintett szakaszon, ezt követően kezdődhet el az érdemi útfelújítás.

A közművezetékek cseréjével egy időben is lesz útfelújítási munkarész, mely során a szakaszon lévő buszmegállók burkolatát cseréljük bazaltbeton anyagúra, emiatt a páros oldali megálló áthelyezésére szükség volt.

Radnóti Ákos alpolgármester elmondta, örül annak, hogy Adyváros egyik legjelentősebb útfelújítási munkálata kezdődik meg. Korábban már fel lett újítva a körút középső szakasza, illetve mindkét oldalon elkészült a kerékpárút-és a járda is fel lett újítva a teljes szakaszon, továbbá az útteste mentén mindenhol kicserélték a közvilágítást korszerű, energiatakarékos, ám sokkal nagyobb fényt adó izzókra, két extrán megvilágított zebrát is kiépítettek, így az utcában igen jelentős fejlesztések mentek végbe.

Kivitelezőnk folyamatosan veszi át a munkaterületet a közművezeték cserét végzőktől és arra kell számítani, hogy várhatóan szeptember elejéig folyamatosan lesz munkavégzés, és szakaszosan kell számítani forgalomkorlátozásra, megállási korlátozásokra.

Emiatt kérjük a lakókat, hogy figyeljék az újonnan elhelyezett táblákat, segítve ezzel a munkavégzésünket.

 

Radnóti Ákos alpolgármester, Prédl Antal Útkezelő Szervezet intézményvezető

 

 

 

 

Galéria