Hír

TÖBB, MINT 30 ÚJ PARKOLÓHELY ADYVÁROSBAN!

Több, mint 30 parkolóval gyarapodik Adyváros, erről számolt be Radnóti Ákos alpolgármester Gancz Tamás az Adyvárosi körzet másik önkormányzati képviselőjével és Prédl Antallal, az Útkezelő Szervezet vezetőjével. Idén a Körkemence utcában a Szabolcska utca felőli szakaszon folytattuk a tavaly megkezdett parkoló építést, most 4 db új parkolóhely épült és közvilágítás is, itt már évek óta mindig van új parkoló-kialakítás. A Tihanyi Árpád úton a 65-69. sz. épület előtt egy 9 beállásos parkolót építettünk a sportpálya mellé úgy, hogy a későbbiekben ez a forma megtükrözhető és még további 9 hely építhető. Az Ifjúság körút 65-69. mögött egy meglévő, betonos parkolót építünk át decembertől, ahol 12 db parkolót építünk a meglévő betonos felület felújításával együtt. A terv végső megépítése során 28 férőhelyessé bővíthető. Itt a kevés rendelkezésre álló idő miatt a munka áthúzódhat 2017-re. A Győr-Szol kivitelezésben is épülnek új parkolók a Kodály Zoltán út 44. sz. előtt, ahol 6 db új parkolóhely jön létre.

 

 

 

Galéria