Hír

ÚJABB FAÜLTETÉSEK

Az idei faültetéssel együtt Győrben 2010 óta több mint 6400 facsemetét ültetett el a GYŐR-SZOL Zrt. a város közterületein, mondta el Radnóti Ákos városüzemeltetésért is felelős alpolgármester.
„A következő városi közgyűlésen képviselői indítványt nyújtok be, amely arról fog szólni, hogy a megszületett győri gyermekek szülei maguk is igényelhessenek egy fát, amit saját lakókörnyezetükben ültethetnek el, és amelyet a gyermekükkel együtt nevelhetnek, gondozhatnak” – jelentette be a faültetésen Dr. Dézsi Csaba András önkormányzati képviselő. Hozzátette, ha egy győri gyermek felnő, és úgy hozza az élet, hogy elkerül a városból, a gyökerei idekötik, ezt is jelképezi a születésekor elültetett fa. „Aki fát ültet, az a jövőre gondol, ahogy aki gyermeket vállal, az is tesz a jövőnkért, ezért a kezdeményezés gyakorlati és szimbolikus jelentéssel is bír.” A képviselő emlékeztetett arra, hogy a fa az ember életében nélkülözhetetlen, hiszen a levegőt, a biztonságot, az otthont is jelenti, miközben egészséges, élhető környezetet biztosít.
A város önkormányzatának kezdeményezésére a GYŐR-SZOL Zrt. idén több mint 1100 fát és közel 120 cserjét ületett el a Győrben. A jégpálya melletti területen az önkormányzati képviselők közreműködésével 35 csemetét ültettek el. Az idei fatelepítés az elmúlt évekhez hasonlóan valamennyi városrészt érinti. Ménfőcsanak 79, Marcalváros I. 48, Gyirmót 5, Marcalváros II. 35, Kismegyer 11, Nádorváros 99, a Belváros 126, Bácsa-Sárás 157, Révfalu 74, Szabadhegy 139, Adyváros-Jancsifalu 155, Győrszentiván 142, Sziget-Újváros-Pinnyéd 73, Gyárváros-Likócs 79 facsemetével lesz gazdagabb. Ezt egészíti ki a majd’ 120 cserje ültetése.
Az ültetésre kiválasztott növényfajok között idén is főként a keskeny, szűk utcákban és a légvezetékekkel határolt területeken is ültethető fajok domináltak, például a gömbkőris, gömbakác, gömbmeggy, oszlopos juhar, oszlopos gyertyán, újdonságként megjelenik a gömb ginkó. Emellett persze a nagyobb terek és parkok zöldterületeire olyan terebélyesebb lombkoronájú parkfák is kerülnek, minta magas és virágos kőris, az ostorfa, a júdásfa, a gesztenye és a különböző juhar fajok.
A frissen ültetett fák karójára idén is egy szalag kerül „A jövőért ültetjük!” felirattal, így az egész városban jól nyomon követhető lesz, hol találhatóak a frissen ültetett fák. A tavalyi kezdeményezést folytatva az önkormányzat idén a lakosságnak közel 8000 db palántát és virágot osztott ki a saját környezetük szépítésére, s átadták a ”Virágos városunk Győr” környezetszépítő pályázat díjait is. A város zöldterületei pedig tovább fejlődtek, hiszen automata öntözőrendszer került – a már jó néhány meglévő mellett – több közterületre, például a Barátság Sportparkba is. 2019-ben folytatódott a körforgalmak megújítása. Egyedülálló, egy kézilabdát formáló műtárgy készült az Ipar út – Szigethy Attila út – Fehérvári út találkozásánál lévő körforgalomban, a Szent Imre út és a Magyar utca csomópontját látványos műtárgy, a győri művészeti élet ikonikus intézményeire, a Győri Nemzeti Színházra, a Győri Balettre, a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeumra, a Győri Filharmonikus Zenekarra és a Vaskakas Bábszínház – Vaskakas Művészeti központra utaló térinstalláció díszíti.
A szolgáltató továbbra is nagy hangsúlyt helyez a növények jelentette balesetveszély elhárítására. Folyamatosan figyelik az egyedek állapotát, a száraz, sérült lombkoronát karban tartják, ahol szükséges, a beteg, veszélyt jelentő fákat kivágják. A beteg növények azonosítása minden esetben külsős szakértők bevonásával történik. Senkit sem kell emlékeztetni arra, korábban sajnos tragédiák is történtek a városban, amikor elöregedett fák dőltek békés járókelőkre, és autókban tettek kárt a többszöri viharok által kidőlt fák. Egyetlen emberélet rovására sem mehet, hogy ahol szükséges, a balesetveszélyes és elöregedett fákat ki kell vágni! Ahol szükséges fakivágás történik akár közterületen, akár felújításra szoruló járdák mentén, minden esetben megtörténik az állomány pótlása.

Galéria